Jump to content

Fogyasztóvédelmi forródrót a Ryanair-károsultaknak

2018. 10. 01. 16:00

Mintegy harmincezer érintett utas Európában, 190 törölt járat, és a Ryanair-dolgozók újabb sztrájkja, amely érintheti a budapesti gépeket is. Előre lefoglalt szállodák, körutazások és last minute utak, egy-egy nem várt járattörlés akár több százezres, sőt milliós kárt is okozhat a fogyasztóknak. A Budapesti Békéltető Testület hétvégén is várja a Ryanair-károsultak hívását.

Még tovább gyűrűzik a fapados légitársaságok botránya: immár sokadszorra nehezítik meg az utazók életét és törik ketté váratlanul a több napos, vagy hetes utazásokat. Olyan szélsőséges esetek is előfordultak, amikor csak a reptéren, csomagokkal felpakolva szembesültek járatuk törlésével. Ilyenkor válik aktuálissá az a kérdés: mit tehetnek és milyen jogaik vannak az utasoknak?

Ahogy a Miniszterelnökség is az eddigi megtett intézkedésekkel, úgy a Budapesti Békéltető Testület (BBT) is szívén viseli a károsult magyar fogyasztók sorsát. Ezért a BBT telefonon nyújt segítséget a fogyasztókat ilyenkor megillető jogokról a 06-30-954-8131-es telefonszámon – tájékoztatott a BBT.

Az ilyen vállalkozói intézkedéseket kísérő, szociális következményekből eredő kockázatokat – tehát a dolgozók sztrájkját – pedig az érintett légitársaság rendes tevékenységi körébe tartozónak minősítették. Ebben a korábbi ügyben például alaptalan volt a légifuvarozó sztrájkra való hivatkozása, és járt a kártalanítás. A BBT szerint a mostani Ryanair-sztrájk ehhez hasonlít, és azt egyénileg kell vizsgálni, nem utasítható el tehát automatikusan a fogyasztók kártalanítási igénye.

Járattörlés esetén az utazóknak joguk van a jegyár visszatérítésére vagy átfoglalásra, díjmentes szállásra-szállításra, emellett ellátásra. Ha pedig a sztrájkról az egyéni vizsgálatot követően kiderül, hogy nem minősült rendkívüli körülménynek (vis maior), akkor kártalanítást is követelhetnek a fogyasztók.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)