Jump to content

Hogy áll a készpénzes fizetés országba az érintéses fizetésben?

2018. 10. 15. 15:00

Az egyérintéses technológia népszerűsége töretlenül növekszik Európában, Magyarország pedig jóval az átlag felett teljesít ebben a tekintetben.

A bolti kártyás fizetések 82 százalékát már egyetlen érintéssel intézik a magyarok.

A közlekedési rendszerek Európa szerte kiemelt szerepet töltenek be az egyérintéses fizetésben, hiszen megoldásaikkal gyorsabb fizetést és nagyobb biztonságot nyújtanak a vásárlók számára. Ahogy a technológiának egyre fontosabb szerep jut a mindennapi életben, úgy növekszik azon vásárlók száma is, akik a közlekedés során egyetlen érintéssel fizetnek. A Mastercard támogatja ezt a folyamatot és célja, hogy az egyérintéses technológia legyen a bolti fizetések alapvető formája, hiszen Európában 2020-ra valamennyi fizetési terminál alkalmas lesz erre.

"Európa vezető szerepet tölt be az egyérintéses fizetések területén és ez minden országra igaz, függetlenül a gazdasági és fejlődési státuszuktól. Egyre több európai piacon tapasztaljuk, hogy a fogyasztók szívesen fizetnek egyetlen érintéssel és a technológiába vetett bizalmuk is folyamatosan erősödik"- mondta Javier Perez, a Mastercard európai elnöke.

A Mastercard legfrissebb adatai is alátámasztják az egyérintéses fizetések előretörését Európában: 2018 első 8 hónapjában 20 százalékos átlagnövekedés volt jellemző a régióra. Több mint 15 olyan ország van - köztük Dánia, Horvátország, Görögország, Magyarország, Hollandia, Lengyelország és Oroszország-, ahol a Mastercardos bolti tranzakciók fele egyetlen érintéssel történt.



"Magyarország az egyérintéses fizetések terén az élmezőnyben van: A bolti kártyás vásárlások 82 százalékát már egyetlen érintéssel rendezzük, az európai országok közül csak Csehország (93%), Grúzia (88%) és Lengyelország (83%) van előttünk ebben a tekintetben." - mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A Mastercard friss adatai alapján az európaiak vásárlási szokásai látványos változáson mennek keresztül - jó példa erre Svédország, ahol 262 százalékos volt az egyérintéses tranzakciók növekedése a vizsgált időszakban. Nem csak Svédország, de egész Észak-Európa vezető szerepet tölt be a készpénzmentes gazdaság térnyerésében, egyre többen használnak egyérintéses fizetést a készpénz helyett.

Ezek az eredmények jól bizonyítják Európa vezető szerepét az egyérintéses fizetési forradalomban. A vásárlók olyan gyors és kényelmes fizetési megoldásokat keresnek, amelyben megbízhatnak, emellett a könnyű használat és a kényelem további fontos szempontok számukra. A felhasználók ma már tudják, hogy az egyérintéses technológia ugyanolyan biztonságos, mint a hagyományos fizetési megoldások, így rutinos magabiztossággal használják azt.

(Forrás: penzugyguru.co.hu,Mastercard /Fotó: pixabay.com)