Jump to content

Közel 46 millió forint sorsáról dönthetnek a MagNet ügyfelei - Az összeg jó társadalmi célokat segít majd

2019. 05. 16. 10:51

Budapest, 2018.05.14. – A MagNet Bank tizedik alkalommal biztosít lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2019-ben összesen 45.926.080 forint keresi gazdáját. Az ügyfelek a bank felületein keresztül idén 56 projektre adhatják le voksaikat. A 2010-ben útjára indított kezdeményezés a MagNet Közösségi Bank működésének egyik alappillére, melynek során a Bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát ennek felhasználásáról. (X)

A MagNet évről évre egyenként értesíti ügyfeleit adózás utáni eredményéről, azt is hozzátéve, hogy maguk a címzettek pontosan hány forinttal járultak hozzá az így keletkezett nyereséghez.  Az ügyfelek ez utóbbi 10%-áról – azaz mindenki a saját nyereséghányadáról – rendelkezhetnek, és döntésükkel alapítványokat, egyesületeket, fontos társadalmi ügyeket segíthetnek.  

A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig összesen 260 421 962 forintot osztott szét a MagNet 649 társadalmi projekt javára – mindezt összesen 197.171 ügyféldöntésen keresztül.

Az idei 46 millió Ft-os összegről összesen közel 40.000 ügyfélnek lesz lehetősége rendelkezni. A rendelkezési időszak 2019. május 13-án kezdődik, és mintegy másfél hónapig tart majd.

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba elmondta: „A MagNet Bank Adományozási Programjára jellemző szétosztási mód unikális a piacon. A közösségi banknál, ugyanis, nem én vagy a kollégáim döntünk arról, hogy a szervezetek közül ki mekkora támogatásban részesüljön, hanem mi magunk is csak a saját nyereséghányadunk felett rendelkezünk. A MagNetnél az idén is közel 40.000 ügyfelünk együttes akarata érvényesül majd, amely így a közösségünk valós választását tükrözi. Számomra nagy öröm, hogy évről évre nő azok száma, akik felismerik, hogy a pénzügyi döntéseik társadalomra kifejtett hatása látható, számszerűsíthető. A KAP Program jó példa erre: mind a 40ezrünkre szükség van ahhoz, hogy az idei 46 millió forint jó célt szolgáljon.” 

A Közösségi Bank ügyfelei személyesen, telefonon, Netbankon és a Bank weboldalán keresztül egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső nyereséghányadról. Itt tájékozódhatnak a választható projektekről, majd itt követhetik nyomon azt is, hogy a kedvenc szervezetük által gyűjtött támogatás miként növekszik napról napra. A rendelkezések alapján összegyűlt támogatásokat a MagNet ezt követően, július elején utalja át a szervezeteknek.

A jövőben a programban résztvevők listája a korábbi évekhez hasonlóan tovább bővülhet. A Bank a címen egész évben várja a javaslatokat, hogy a jövőben mely civil szervezeteket érdemes bevonni a támogatandók körébe, míg a pályázásra ősszel a Bank honlapján kerül sor.

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Pászka Petra

Marketingvezető

MagNet Magyar Közösségi Bank

Tel: 0620/253-2535

www.magnetbank.huwww.facebook.com/magnetbank

 

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt-ről

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., az 1995-ben alapított HBW EXPRESS Bank Zrt. jogutódja, 2010.04.30 óta folytatja tevékenységét ezen a néven. A 100%-ban magyar tulajdonban lévő pénzintézet küldetése, hogy Magyarország első professzionális etikus közösségi bankjaként, ügyfelei közreműködésével, felelős és transzparens módon, valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. A Bank víziója a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, dolgozóinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek a társadalomért és a környezetért. A MagNet Bank fontos támogatója a fenntartható fejlődésnek hazánkban.

(Forrás: Szerkesztőség)