Az Európai Unióban a térítésmentesen kiosztható emisszió-kereskedelmi egységek kiosztását az Európai Bizottság határozza meg mind a 12.000 emisszió-kereskedelemre kötelezett létesítményre egyénileg. Bár már javarészt ismertek a IV. kereskedési időszak szén-dioxid-kvóta kiosztási szabályai, még bizonyos befolyásoló tényezők tárgyalás alatt állnak. Ezek közül a két legfontosabb a referenciaértékek éves csökkenési mértéke, illetve, hogy szükséges lesz-e alkalmazni az ágazatközi korrekciós tényezőt, ami a fűnyíró elv mentén egységesen csökkentheti a kötelezetteknek terítésmentesen kiosztható kvóták mennyiségét. Mindez azt jelenti, hogy a kínálat az Európai Uniós szén-dioxid piacon tovább csökkenhet, erősítve a kvótaár növekedési tendenciáját és tovább fokozva ezzel a cégek pénzügyi kitettségét.

A szén-dioxid piacon a közelmúltban bekövetkezett változások miatt már most számottevő pénzügyi kockázatnak minősíthető a kötelezetteket terhelő kvótavásárlási igény. Tavaly a jelentős kvótaár növekedés miatt háromszorosára ugrott a piacon tevékenykedő magyar vállalkozások pénzügyi kitettsége 2017-hez képest, és mivel a következő években aligha lehet az árak mérséklődésére számítani, elkerülhetetlen e kitettség aktív menedzselése.

Magyarországon a 176 kvótakereskedelemre kötelezett vállalkozás körében 2018-ban megszakadt az utóbbi évek kibocsátás-növekedési trendje. A 2017-ben mért 22,6 millió tonnás CO2 kibocsátás ugyanis 2018-ban 22,3 millió tonnára csökkent. Ennek megfelelően mérséklődött a kvótavásárlási igény, méghozzá 13,6 millió tonnáról 13,2 millió tonnára, ám ez közép- és hosszútávon - a szigorodó szabályozás miatt – nem tekinthető tartós tendenciának és a pénzügyi kitettség csökkenését ellensúlyozó tényezőnek.

Az éves kibocsátási jelentések alapján a legnagyobb kibocsátók a tevékenységük során tüzelőanyagot égető üzemek (1. tevékenységi kategória az emisszió-kereskedelmi rendszerben), hozzájuk kötődik a CO2 kibocsátás 60 százaléka. Rajtuk kívül jelentős kibocsátóknak számítanak még a vegyipari cégek, a légitársaságok, a papírgyártók, a cement- és mészgyárak, a vas-és acélkohók, valamint a kokszgyártás, az ásványi gyapot, a kerámia- és üvegiparban tevékenykedő vállalatok.

A legnagyobb kvótavásárlási igény értelemszerűen azon vállalkozásoknál merül fel, ahol tüzelőanyagokat égetnek. Ebbe a tevékenységi kategóriába tartozik az energiaipar is, mely csak hőenergia termelés esetén jogosult terítésmentes kiosztásra. Az emisszió-kereskedelmi rendszer forgalmijegyzéke alapján a tüzelőanyag égetést végző cégek kvótaigényének mindössze 19 százalékát fedezi a térítésmentes kiosztás, ami a legalacsonyabb érték az összes tevékenységi kategóriához mérve. Mivel a kvóta-kereskedelemi rendszerben részvételre kötelezett 176 magyar vállalkozás közül 120 tartozik a tüzelőanyagokat égetők kategóriájába, az érintettek 70 százaléka a legkevesebb térítésmentes kvótában részesülő cégek táborát erősíti. Tevékenységük tehát a kötelező kvótakereskedelem miatt komoly pénzügyi kockázatokkal jár.

A pénzügyi kockázat növekedése arra vezethető vissza, hogy 2017-ben a széndioxid kvóta ára átlagosan 5,84 euró volt, 2018-ban azonban már 16,03 euró. Ezzel a magyar vállalkozások kvótaköltsége egyetlen év alatt háromszorosára nőtt, miközben vásárlási igényük egyre csökken. Mit jelent mindez egy átlagos, emisszió-kereskedelemben résztvevő hazai vállalkozásnak? Csak a tüzelőanyag égetést végző cégek tevékenységét nézve látható, hogy kibocsátásuk 2017-ről 2018-ra csökkent - 94 ezer tonnáról 90 ezer tonnára -, csakhogy az árak növekedése miatt 2017-ben még csak 553 ezer eurót, 2018-ban viszont már 1,45 millió eurót kellett kvótavásárlásra költeniük.

A számok alapján egyértelmű, hogy egy átlagos hazai vállalkozás pénzügyi kockázata 2017-hez képest csaknem a háromszorosára nőtt 2018 év végére, a szabályozott teljes iparágban közel 80 millió euróról 212 millió euróra nőtt az összpénzügyi költsége a megfelelésnek. A szabályozási környezet változása a jövőben további kihívásokat és ezáltal további bizonytalanságot is hoz, ami miatt az eddigieknél nehezebb lesz majd tervezni ezeket a kiadásokat
- hívta fel a figyelmet Lukács Ákos, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetője.

Az érintett vállalkozások számára tehát elkerülhetetlen a hatékonyság növelése, a megújulók bevezetése, az energiahatékonyság fokozása és a technológiaváltás. Ennek azonban komoly finanszírozási költsége van. Az ehhez szükséges források különböző Európai Uniós támogatási rendeszereken keresztül, vagy például az EIB Innovációs Alapja révén - részben - előteremthetőek. Az az ismeretanyag, amely e források megszerzését segíti, mindenképpen komoly előny és egyben lehetőség is az érintett vállalatok számára
– tette hozzá Lukács Ákos.