Jump to content

Hogyan előzhető meg a munkahelyi kiégés?

2019. 10. 26. 15:00

A munkahelyi kiégésről szóló előadás volt a leglátogatottabb a Semmelweis Egyetem egészségnapján. A kiégés hosszabb ideig tartó stressz, elsősorban fokozott érzelmi megterhelés következtében alakul ki – derült ki az előadás alatt.

A burnout szindróma hosszabb ideje tartó stressz következtében kialakuló testi és lelki kimerülés, amihez teljes inkompetencia és a reménytelenség érzése társul – tudtuk meg Asztalos Bernadett-től, a SOTE Mentálhigiéné Intézetének adjunktusától a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Hozzátette: nem egy olyan állapotról beszélünk, ami csak egyszer fordulhat elő az életünkben, nem válunk immunissá, ha már egyszer átestünk rajta.

„Ennek az állapotnak a kialakulása gyakran annak köszönhető, hogy az új munka megkezdésekor az emberek lelkesek, tele vannak energiával, arra vágynak, hogy végre gyakorlatban is alkalmazhassák megszerzett tudásukat, viszont van eset, amikor a szürke realitással találkoznak, ami nem összeegyeztethető az elképzelésükkel” – mondta Asztalos Bernadett. Hozzátette, hogy a kiégés akkor jelentkezik, amikor ezt a kettősséget nem tudják feldolgozni, nem tudják elfogadni a munkavállalók.

Ez az állapot fakadhat az emberek személyiségéből és a munkahelyi struktúrától is. Kiemelte, a kiégés hosszú folyamat eredménye, amely során fokozatosan megváltozik a munkánkhoz való viszonyunk. Ezt nemcsak a környezetünk észlelheti, hanem saját magunk is, hiszen számos testi tünet is jelentkezhet: rendszeresen fáj a fejünk, hátunk, vagy épp gyakori gyomorproblémával küzdünk, nők esetében akár ismétlődő nőgyógyászati problémák is jelentkezhetnek.

A SOTE adjunktusa hangsúlyozta, fel kell ismerni azt a helyzetet, amikor csak egy-két hét pihenésre van szükségünk. Kóros burnout szindrómáról akkor beszélünk, amikor ismételten előfordul az, hogy nem találjuk a helyünk az adott munkahelyen, ezért gyakran keresünk új munkát, nem inspirál egyetlen továbbképző sem, ami a szakmánkat érintené.

A beszélgetés alatt az is elhangzott, hogy a munkahelyi kiégés elkerülése érdekében törekedjünk arra, hogy megőrizzük baráti körünket, akár vegyenek rész egy-két napos feltöltődési lehetőségen, amit kifejezetten a kiégés ellenszereként fejlesztettek ki, és akár egyedül is menjen el mentálhigiénés szakemberhez.

Veszélyeztetett helyzetben vannak kiégés szempontjából, azok a dolgozók, akik naponta emberekkel foglalkoznak, hiszen sok esetben olyan feszültség is rajtuk kerül levezetésre, amit nem is ők generáltak, és ez lelki teherként folyamatosan nő az egyénben. Hozzátette, ma Magyarországon az informatikusok közül égnek ki a legtöbben, hiszen ők is a kiszolgáló személyzet részét képezik.

Van olyan munkahely is, ahol kódolva van a munkahelyi kiégés. Például, ahol szabályozzák, hogy egy munkanap alatt hány esetet kell kezelnie a dolgozónak, de szakemberhiány miatt, a javallott szám többszörösével kell megbirkóznia.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)