Jump to content

Készpénzt otthon tartani kockázatos

2016. 10. 21. 14:02

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bárki számára elérhető Betét- és megtakarításkereső alkalmazásának adatai szerint egymillió forint egy éves betéti lekötése esetén 4-5 hitelintézet változatlanul 2 százalék feletti betéti kamatot kínál, többségében fix kamattal. Számos piaci szereplőnél ugyanakkor mindössze 0,01-0,05 százalék körüli kamat érhető csak el ugyanilyen kondíciókkal. A jogszabályok alapján a hazai pénzügyi szereplők magánszemélyeknek kínált betéteikre nem kínálhatnak 0 százalékos vagy negatív kamatot.

A kamat mellett a betétnek számos más előnye is van: az otthon tartott pénzzel szemben például biztonságos, a névre szóló betétek megtérülésére az Országos Betétbiztosítási Alap garanciát vállal, de akár hitel fedezetéül is szolgálhatnak. A betéthez képest jóval nagyobb kockázatot vállal az, aki otthon, „a párnacihában” tartja készpénzként megtakarításait.

A kedvezőnek tűnő konstrukciók kiválasztásakor célszerű meggyőződni arról, hogy valóban lekötött betétről, vagy más, szintén a hitelintézetek által kínált megtakarításról – például (befektetéssel, életbiztosítással) kombinált megtakarításról, befektetési jegyről, értékpapírról, tartós befektetési számláról, stb. – van-e szó.

Fontos előre látni azt is, hogy a hitelintézet milyen feltételekhez köti a lekötést. A pénzügyi intézmények egy része például folyószámla megnyitását írja elő, sőt akár a betétlekötés módját (pl. csak netbankon keresztül) vagy a lekötött összeg minimumát vagy maximumát is meghatározhatja. Vannak közülük olyanok is, amelyek csak időlegesen, akciósan kínálnak magasabb betétkamatokat.

Érdemes tehát a döntés előtt tájékoztódni, minden bank ajánlatát megfontolni és e szerint választani. Ehhez nyújt segítséget az MNB Betétválasztója, amely a betétek összehasonlítását segíti, Magyarország egyetlen olyan teljes körű (valamennyi pénzügyi intézmény több mint ezer darab különféle lakossági betétjét felölelő), ingyenes, független alkalmazás, amelyhez a piaci szereplők jogszabály alapján nyújtanak naprakész adatokat. A jegybank fogyasztóvédelmi honlapján elérhető alkalmazás a kívánt összeg, devizanem, futamidő megadásával, kiegészítő banki szöveges tájékoztatókkal, összehasonlítható módon – igény esetén pénzügyi szótárt is felkínálva – mutatja be az aktuálisan elérhető betéti termékeket.

(Forrás: penzugyguru.hu; mnb.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)