Jump to content

Rákattantak az ujjlenyomat-olvasóra a magyarok

2018. 08. 30. 09:00

A feloldóminta és a jelszó használata egyre inkább háttérbe szorul.

Az ujjlenyomat-olvasó a legnépszerűbb és legbiztonságosabbnak tartott képernyőfeloldási mód a magyar okostelefon-tulajdonosok körében – ez derült ki a Huawei több mint 7 ezer fős online felméréséből.

A kutatás szerint a mobilokban mindössze néhány éve elérhető ujjlenyomat-olvasó lassan teljesen kiszorítja a korábban népszerű jelszavas és a feloldómintás védelmet. A magyarok többsége nyitott az olyan új technológiák iránt is, mint az arcfelismerés, kétharmaduk számára azonban egyelőre a biztonság a legfontosabb szempont, ha képernyőfeloldásról van szó.

A feloldóminta felett lassan eljár az idő

A kutatás során a feloldómintát, a jelszavas feloldást, az ujjlenyomat-olvasót és az arcfelismerő technológiát is értékelték a válaszadók, akik közül a legtöbben – 60 százalék – elsődlegesen ujjlenyomat-olvasó feloldási módot használ. Az okostelefonokban a 2010-es évek elején felbukkant technológia mára beelőzte a sokáig egyeduralkodó jelszavas védelmet, amely ugyan még mindig a második legnépszerűbb eljárás, de már csak 41% használja.

A sokáig népszerű feloldóminta felett viszont lassan eljár az idő, már a válaszadók harmada sem alkalmazza. A 2016-ban megjelent arcfelismerő technológiát bár egyelőre kevesen használják (11,6%), de ezt tartják a legmodernebb feloldási módnak, és a többség szívesen ki is próbálná a jövőben. Ugyanakkor kizárólag ezért a technológiáért a megkérdezettek 60 százaléka nem vásárolna készüléket.

Érdekesség, hogy a kitöltők 16%-a egyáltalán nem alkalmaz semmilyen képernyőfeloldási módot, míg a válaszadók negyede (24%) már az összes létező megoldást kipróbálta.

A biztonság az elsődleges szempont

A legbiztonságosabb feloldási lehetőségnek a résztvevők mintegy kétharmada (68%) az ujjlenyomat-olvasót tartja, ezt követi az arcfelismerés (16,9%), valamint a jelszavas védelem (11,1%).

A Huawei felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek több mint harmada (36%) a beépített ujjlenyomat-olvasó funkciót már a legolcsóbb készülékektől is elvárja, az arcfelismerést ugyanakkor a felhasználók háromnegyede (74%) csak a legdrágább, prémium készülékek sajátjának gondolja.

(Forrás: penzugyguru.co.hu;m2mzona.hu/Fotó: pixabay.com)