E befolyásolók gazdasági viselkedésünkre is hatnak – befektetéseink kockázata csökkenthető ugyan, viszont a matematikai modellek sem fogják kiszűrni döntéseinkből az emberi irracionalitást. Ennek egyik gyökere többek között pszichológiai alapú: hasznosságérzékelésünket egyrészt érzelmi tényezők, másrészt pedig csoportos viselkedésminták is megváltoztathatják.

Ennek tipikus példája, hogy a pénzügyi racionalitást szem előtt tartva a hosszú távú befektetések igencsak kifizetődőek, a legtöbb ember számára mégis nehézséget okoz egy bizonyos határon túl előtakarékoskodni. A leghasznosabb az, ha már karrierünk legelején elkezdünk a nyugdíjra (nyugdíj-kiegészítésre) gyűjteni, azonban az időtáv hosszúsága sokszor olyan érzelmi és kognitív tényezőket helyez előtérbe, amelyek sokszor pénzünk mielőbbi elköltésére sarkallnak.

A piaci egyensúly sem saját lehetőségeit tökéletesen beárazó emberek lépéseiből áll össze – ennek esetleges megléte sokkal inkább kockázatkerülő, kockázatsemleges és kockázatkedvelő magatartások érzékeny rendszerének tekinthető. Az Askmen.com szerint a 2008-as Wall Street-i válság egyik oka is az, hogy olyan csoportmagatartások uralkodtak el szereplők között, amelyek felborították a különböző viselkedésformák egyensúlyát.

Az ilyen csoportdinamikák jelenléte természetes velejárója annak, hogy az emberek a gazdasági folyamatokban is sokszor közösségi és intézményi szinten vesznek részt – a családok, vállalatok és bürokratikus rendszerek mindegyike saját jelentésvilággal és előfeltevésekkel rendelkezik, ami óhatatlanul sztereotípiákat alakít ki. E sztereotípiák segítenek a koherens közösségek megteremtésében és a közösségi racionalitás megteremtésében, ugyanakkor olykor hibás döntésekhez is vezethetnek.

Egyéni befolyásoló lehet viszont például az, ha korábbi sikeres döntéseink hatására egyre magabiztosabbak leszünk és bátrabban vállalunk fel nehezebben indokolható, vagy teljesen indokolatlan kockázatokat. Ennek természetesen fordítottja is igaz lehet, néha múltbeli kudarcaink akadályoznak meg minket a sikeres pénzügyi döntésben. Az egyéni tapasztalatok tehát erőteljesen torzíthatják kockázatérzékelésünket.

Ez a tényező meghatározó szerepet játszott a 2000-es években amerikai ingatlanpiaci buborék kialakulásában: a piaci szereplők szinte természetes szabályként fogadták el azt, hogy az ingatlanok ára folyamatosan nő. Az uralkodó paradigma szellemében a kockázatosnak tűnő lépéseket olyan pénzügyi termékek kialakításával próbálták meg ellensúlyozni, amelyek alapja a jelzálog volt. A lakások iránti túlhevített kereslet lankadása később a rendszer összeomlását okozta – ebben természetesen számos más jelenség is közrejátszott.

A tökéletes racionalitás természetesen minden ember és emberi szervezet számára elérhetetlen – ez nemcsak a pénzügyi piac kisebb és nagyobb szereplőire igaz, hanem az azt szabályozó hatóságokra, nemzeti és nemzetközi szervezetekre is. A legnagyobb szabályozók sem tudnak racionális és értékmentes döntéseket hozni, bizonyos pszichológiai tényezők és közös előfeltevések erről az oldalról is torzíthatják a piacot.

A pénzügyi piacot egyébként leginkább a maszkulin szerepekkel azonosítják – számos befektető bróker és alapkezelő a kockázatosabb stratégiákat választja. Ennek okát egyesek a pénzügyi szereplők indokoltnál magasabb önbizalmában látják. Az ilyen stratégiák megjelenése természetesen önmagában nem problémás, azonban ideális esetben más magatartásformák is sikeresen vehetik ki részüket a pénzügyi folyamatokból. Ez egyúttal a rendszer egyensúlyát is növeli.