A kognitív disszonancia jelenségét elöször Leon Festinger írta le 1957, és azóta a szociálpszichológia egyik legnépszerúbb elméletévé nötte ki magát. A kongnitív disszonancia elmélete azt sugallja, hogy érzékenyek vagyunk a tetteink és önképünk között fellépő következetlenségre. Erre az inkonzisztenciára adott válaszreakciókat viszonylag jól lehet tipizálni és pénzügyi döntéseink esetén is hasonlóképpen reagálhatunk rossz érzéseinkre.

Az adósság dilemmája
Ha rossznak gondolja hogy el van adósodva, de mégis látja, hogy hitelkártyáján tetemes adósságot halmazott fel már sokadszorra, kellemetlenül érzi magát. Az elmélet szerint a negatív érzés arra fogja ösztönözni, hogy valamiképpen változtasson. Leginkább három forgatókönyv képzelhető el:

1. Változtat az adóssághoz való hozzállásán (“az adóssággal semmi baj nincsen”)
2. Változtat a viselkedésén (“visszafogaj költekezését és csökkenti adósságát”)
3. Megváltoztatja az viselkedésével kapcsolatos hozzáállását (“manapság mindenki el van adósodva” vagy “ez nem is igazi adósság”

Kognitív disszonancia a részvénypiacokon
Természetesen nem feltétlenül csak a vásárlással és adóssággal kapcsolatban lelhető fel a kognitív diszzonancia jelensége. William Goetzmann és Naday Peles kutatása alapján még az informált és sikeres befektetők is irracionálisan változtatnak várakozásaikon, ha részvényeik rossz eredményt produkálnak. A befektetőket tehát megzavarta a saját magukról alkotott kép (azaz a jó és sikeres befektető képe) és a jelenlegi rossz teljesítmény közötti következetlenség.

A kognitív disszonanciával kapcsolatos kutatások tanulsága az, hogy van igényünk a következetességre cselekedeteink és a magunkkal szemben támasztott elvárások között. Minden pénzügyi döntéssel kapcsolatban érdemes tudatosítani, hogy cselekedeteinkkel kapcsolatos érzéseink komolyan befolyásolhatják későbbi döntéseinket, és irracionális viselkedésre késztethetnek minket.

forrás: Ezonomics, Scientific American

kép: Scientific American