A New York Times egy februári cikke több történeten keresztül meséli el, hogyan ösztönözhet minket akár egy meggondolatlannak tűnő adósságunk hosszú távon megtakarításra. Bár a történetek bíztatóak, egy biztos: hitelfelvétel nem jelenthet egyértelmű megoldást megtakarítási problémáinkra.

A cikkben Jonathan Murdoch, a New York University közgazdásza elmeséli egy bangladeshi asszony, Khadeja történetét, aki 36%-os kamaton vett fel hitelt azért, hogy arany ékszerbe fektessen. Khadeja tudta, hogy sose takarítana meg magától annyi pénzt, hogy az ékszert megvegye, de azzal tisztában volt, hogy ha tartozásba veri magát, azt mindenképpen ki kell tudnia fizetni.

Viselkedés-közgazdaságtan szemszögéből természetesen egyértelmű, hogy pénzt kölcsönkérni egyszerűbb, mint hosszú távon megtakarítani, és ez nem csak az azonnali kifizetések közelsége miatt igaz. Bár az fontos szempont, hogy egyszer kölcsönkérni könnyebb, mint hónapokon át spórolni, az adósság megtakarítást segítő varázsa nem csak emiatt a logika miatt működik. Másnak tartozni sokkal erősebb motivációs tényező, mint az, hogy magunknak megfeleljünk, és ha nem fitzetés esetén kokrét fenyegetéssé válik ez a tartozás, még erősebb ösztönzőként működhet.

A szegényebb országok mikrohitelezési programjai egyébként pont a cikkben felvetett hatások miatt lehettek több esetben is sikeresek. Amikor az ember kevesebb mint napi 2 dollárból él meg egy nap, kölcsönkérni gyakran a legtakarékosabb, leggyorsabb és tudatosabb döntés lehet. De mint ahogyan ezt az eredeti cikk szerzői is megemlítik, mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy ne vessük el a sujkot: adósságokat könnyű felhalmozni, és viszonlag könnyű adósságspirálba kerülni. Bármennyire is tudatában vagyunk saját természetünknek és reakcióinkkal a különböző ösztönzőkre, az extrém megoldásokat minden esetben érdemes kerülnünk. Hiszen a hitel alapvetően nem megtakarításra lett kitalálva.

Forrás és kép: The New York Times