Több ember közös elhatározását és cselekvését bizony számos dolog hátráltatja - ezek közül a legfontosabb talán az, hogy egyéni erőfeszítéseinkkel kell hozzájárulnunk a sikerhez, miközben egyáltalán nem garantált, hogy a közös munka gyümölcse nem valaki máshoz kerül. Arról van szó, hogy a közös célokért az egyénnek önérdekből nem érdemes cselekednie, hiszen jobban jár akkor, ha potyautasként mások tetteinek hozadékát élvezheti. Ezt a problémát hívják a közgazdászok Mancur Olson klasszikus elmélete nyomán kollektív cselekvési problémának.

Nyilvánvaló, hogy senki sem szeretné a közös munkában részt sem vevő haszonélvezőhöz juttatni azt a jutalmat, amelyet ideális esetben saját munkájáért kapna. De mit lehet ilyenkor tenni? A kollektív cselekvési problémát a közgazdaságtani gondolkodás szerint akkor lehet megoldani, ha valamilyen extra jutalmat biztosítunk azoknak, akik részt vesznek a munkában - esetleg sikerül valamilyen módon ellenösztönözni a munkából kimaradókat. Mindez persze azt is jelenti, hogy a sikeres együttműködéshez közösségi megoldásokat kell találni: közösen kell megegyezni arról, hogy milyen büntetést kapnak a távolmaradók és milyen jutalomban részesülhetnek a sikerért megdolgozó egyének.

A problémakör az élet minden területén releváns dilemmákat vet fel. Kollektív cselekvési problémával szembesülnek a munkavállalók akkor, amikor munkáltatójuktól magasabb bért szeretnének kialkudni, de hasonló kérdések merülnek fel például a közös költség befizetése vagy a közös kertrész kitakarítása, gondozása kapcsán is. Amikor arról gondolkodunk, miképpen szervezzük meg közösségünk jövőjét érdemes arra is gondolni: ha rosszul alakítjuk ki ezeket a fontos szabályokat, mindenkinek rosszabb lesz.

A történelem során egészen érdekes szabályokkal próbálták meg orvosolni a problémát - sokszor egyszerűen a kiközösítés fenyegetésének fenntartásával próbálták meg kiküszöbölni a potyautasok problémáját. De vannak bonyolultabb megoldások is, például egyes iskolákban extra jutalmakat, dicséreteket adnak azoknak a diákoknak és tanároknak, akik hajlandóak elvégezni azokat a feladatokat is, amelyekre mindenkinek szüksége van, de senki sem szeretne egyénileg tenni értük.

Hogy mi ebből az egészből a tanulság? Az mindenképpen, hogy az együttműködés segítségével az emberek többre képesek, de a kooperáció csak akkor jöhet tartósan létre, ha nem csak egyesek önfeláldozására, hanem okosan megtervezetett szabályokra és ösztönzőkre is épít.

Kép: Free Digital Photos