Jump to content

Milyenek a magyar vásárlók? Pesszimisták

2017. 06. 09. 10:15


A Magyar Cetelem Bank (MCB) felmérése alapján a magyar vásárlók a pesszimistábbak közé tartoznak Európában, ám ezt a piaci folyamatok sem igazán támasztják alá, hiszen a jegybank adatai szerint tavaly 60 százalékkal több személyi kölcsönt vettek igénybe az ügyfelek, mint egy évvel korábban, és ez arról árulkodik, hogy az emberek a borúlátás ellenére terveznek, és neki is látnak elképzeléseik megvalósításának.

A Cetelem 2017-es körképének adataiból kiderül: miközben az európaiak közérzete tíz év óta a legjobb, a magyarok országuk helyzetét és egyéni kilátásaikat is borúsabban ítélik meg az átlagnál. Ugyanakkor a magyar fogyasztók 36 százaléka számít személyes helyzetének javulására az elkövetkező két évben.

Személyes helyzetüket értékelve a magyarok pesszimistának számítanak a kontinenshez képest, 4,2-re értékelték saját helyzetüket, míg az európai átlag 5,5.

Annak dacára sem javult a magyarok közérzete, hogy tavaly jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, emelkedtek a reálbérek, fellendült a fogyasztás és bővült a hitelezés. Jövőre pedig a járulékcsökkentésnek és a minimálbér-emelésnek köszönhetően tovább erősödhet a lakossági fogyasztás, ezáltal a kiskereskedelmi szektor forgalma; még intenzívebb lehet a munkaerő iránti kereslet; a belső fogyasztás mellett a beruházások is húzóerővé válhatnak, valamint az iparban is komoly fellendülésre számítanak az elemzők.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)