Jump to content

Miért csak férfiak vannak a magyar bankjegyeken?

2017. 08. 19. 19:24

A pengőkorszak idején több bankjegyünkön is előfordultak női portrék, de azóta sincs a magyar bankjegyeknek női főszereplője, sőt, az éppen zajló bankjegycsere-programban az új címletekre sem terveztek női alakokat. Mi ennek az oka?

Az MNB a pénzcentrum.hu megkeresésére az alábbiakat válaszolta: "Az 1997-től kibocsátott bankjegyeink tematikáját az Magyar Tudományos Akadémia elnöke (akkor Kosáry Domokos) által kijelölt történész bizottság javaslata alapján határozta meg az MNB akkori igazgatósága. A bankjegyekre került történelmi személyiségek közös jellemzője, hogy az évszázadok során jelentős szerepet játszottak a magyar pénzkibocsátásban.

Korábban egyébként, a pengőkorszak idején több bankjegyünkön is előfordultak női portrék, melyeket Horváth Endre a Pénzjegynyomda korabeli tervezője alkotott, és ugyancsak az ő munkája az 1946-ban kibocsátott 100 forintos bankjegyen látható női portré is."

A 2014-ben megkezdett bankjegycsere program keretében az új címletekre sem kerülnek/kerülnek női alakok, ennek a programnak a célja a technikai korszerűsítés.

A szakember hozzátette, hogy más külföldi bankjegysorozaton sem találni túl sok női alakot. Az angol fontból akad néhány, amelyeken női alak van, de például az amerikai dolláron, a horvát kunán már csak a férfiaké a főszerep.

Az euró bankjegyeire emberek helyett építmények kerültek. Az 50 eurós címleten előoldalán például ablakok és kapuk láthatók, amelyek a nyíltság és együttműködés európai szellemét jelképezik. "A hátlapokon látható hidak az Európa népei, illetve az Európa és a világ többi része közötti kommunikációt fejezik ki" - olvasható az Európai Központi Bank oldalán.

(Forrás: penzugyguru.hu; penzcentrum.hu; kép: google)