Jump to content

Ezért drágulnak az új lakások

2018. 09. 14. 14:05

Évtizedes távlatban még mindig kevés az új lakás: 2013 és 2017 között 48 ezer lakás készült el, ez kevesebb mint a fele a 2008 és 2012 közötti mennyiségnek. Bár a kereslet adott az új lakások iránt, de nem minden térségben épül annyi új ingatlan, amennyire lenne vásárló. Öt év alatt tíz új lakásból hat Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében épült.

Bár a lakásépítési kedv évek óta fokozódik és növekszik az átadott új lakások száma, évtizedes összevetésben még mindig alacsony szinten van a piac – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb hivatalos KSH-adatokat is feldolgozó elemzéséből. 

Kevesebb épül, komoly kereslet mellett

Emlékezete, 2013 és 2017 között összesen mintegy 48 ezer új lakást adtak át. Ez a 2008 és 2012 között megépült több mint 112 ezres lakásszámnak kevesebb mint a fele. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: nagyon koncentráltak a lakásépítések az országon belül. Tíz új lakásból hat épület Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében készült el. Tehát ez a három régió adta az új lakások hatvan százalékát, a maradék negyven százalékon osztozott az ország többi része.

Az elemzés szerint az új lakások árának emelkedése a kiegyensúlyozatlan piaci tényezőkkel magyarázható. „Tapasztalataink szerint sok helyen, például a fővárosban nem épül annyi új lakás, amennyire kereslet lenne. Közben pedig fogynak a társasház- vagy családiház-építésre alkalmas telkek” – fogalmazott Balogh. 

Ennyiből jön ki egy négyzetméter megépítése

A lakásdrágulásban szerepet játszik a már említett folyamatok mellett az is, hogy az építési költségek is emelkedő pályán vannak. Tavaly a magánszemélyek egy új lakás négyzetméterét áfa nélkül átlagosan 228 ezer forintból tudta megépíteni a hivatalos KSH-adatok szerint, ami hét százalékos drágulást jelent 2016-hoz képest.

lakások

2018. szeptember 13. 9:37

Az idei első negyedévében további 4,1 százalékkal drágult a lakásépítés                      Fotó: MTI

A vállalkozások 2017-ben egy négyzetmétert nettó 233 ezer forintból tudtak kihozni, ez 3,5 százalékos költségemelkedésnek felel meg. Az idei első negyedévében pedig további 4,1 százalékkal drágult a lakásépítés éves összevetésben, ami országos átlagban majdnem 250 ezer forintos költséget eredményezett áfa nélkül.

Ennek ellenére továbbra is jó üzletnek tűnik a lakásépítés, mert a bruttó kínálati árak ennek többszörösét teszik ki a nagyvárosokban. Miskolcon jelenleg például bruttó 290 ezer, Budapesten pedig bruttó 753 ezer forint egy új lakás átlagos négyzetméterára a kínálati piacon. Igaz, ezek már tartalmazzák a telek költségét, az áfa összegét, valamint az építtetők és kivitelezők hasznát is. 

A szakértő szerint jelenleg minden beruházó a meglévő építkezések befejezésére koncentrál, így ha a jelenlegi kedvezményes öt százalékos áfaszabályozást érintő bizonytalanság megszűnik, további beruházások indulhatnak. Várhatóan a kivitelezői árak racionalizálódnak és a kereslethez is jobban illeszkedő piaci helyzet alakulhat ki. Emiatt 2020-ban várhatóan kevesebb új lakást adnak át mint 2019-ben, de a legnépszerűbb régiókban 2021-től ismét növekvő pályára kerülhetnek a lakásépítések.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com MTI)