Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett
A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési (K+F) konferencián csütörtökön Budapesten.
György László a Joint Venture Szövetség Innováció és K+F támogatások címmel megrendezett konferenciáján elmondta: tavaly 101 nagy beruházásról kötött megállapodást a kormány, 1705 milliárd forint értékben, ez a GDP négy százalékát jelenti.
Magas hozzáadott értékű beruházások valósulnak meg. Az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor részaránya 70 százalékot közelít, ezzel megelőzi Németországot, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Ausztriát. Magyarország sikeresen csatlakozik a nemzetközi értékláncokhoz – közölte.
György László kiemelte: 2010-ben áttértek a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitikára, a foglalkoztatás gerincét a hazai vállalkozások adják.
A magyar gazdaság eredményeit és eszközeit az Európai Bizottság is elismeri országjelentésében – közölte.
A 2010 óta elért eredmények közé sorolta, hogy 2014 óta a valós hiány minden évben alatta maradt a tervezettnek, így eladósodás helyett csökkentették az államadósságot.
A magyar gazdaság sokkal ellenállóbb lett, mint 2008-ban volt, Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban – közölte György László.
Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar ipari teljesítmény régiós és uniós szinten is kimagasló, 2013 óta a lengyelekkel holtversenyben a leggyorsabban nő, miközben a német ipari termelés 2019-ben már zsugorodott. A klíma- és a munkahelyek védelme a két legfontosabb feladat. A hulladék 90 százalékát újrahasznosítani tervezik 2030-ig – tette hozzá.