Bill Gates: A kriptovaluta és az NFT átverés
Ezek a digitális eszközök „száz százalékig azon alapszanak, ki a nagyobb bolond” – nyilatkozta kedden a Microsoft társalapítója, Bill Gates utalva arra az elképzelésre, hogy a befektetők pénzt kereshetnek értéktelen vagy túlértékelt eszközökön mindaddig, amíg az emberek hajlandók magasabb ajánlatot tenni ezekre. Az NFT-re utalva viccelődve hozzátette, a drága digitális képek majmokról „roppant fejlesztő hatással vannak a világra”.
Az éghajlat-változásról tartott kerekasztal-beszélgetést a Tech Crunch amerikai online újság, mely csúcstechnológiás és startup cégekre összpontosít. Az eseménynek Bill Gates is résztvevője volt. A Microsoft társalapítója a mára igencsak nagy népszerűségnek örvendő kriptovalutákról és az NFT-kről, azaz a nem helyettesíthető tokenekről is kifejtette véleményét.
Gates elmondta, hogy szerinte ezek csak átverések és az emberek jelentős összeget költenek felesleges dolgokra; ő inkább a régimódi befektetéseket részesíti előnyben. Hozzátette, neki is vannak ilyen eszközei, de úgy gondolja, nem ez a legjobb irány.
Nyilatkozatát a bitcoin és más kriptovaluták összeomlása ihlette. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a bitcoin jelenleg mélyrepülésbe kezdett, eredi értéknek nagyjából kétharmadát éri mindössze, valamint a Coinbase kriptográfiai tőzsde bejelentette, hogy elbocsátja alkalmazottainak 18 százalékát, mivel a digitális valutapiac továbbra is összeomlik.
Gates korábban is kritizálta a kriptovalutákat, a Bloombergnek adott 2021-es interjúban azt mondta, hogy Elon Musk és a Tesla számára egy dolog, hogy bitcoinba fektet be, de ez nem jelenti azt, hogy az átlagos befektetőknek követniük kell ezt a példát. „Úgy gondolom, hogy az emberekkel elhitetik, hogy ez egy jó út, azokkal is, akiknek talán nincs annyi pénzük” – mondta Gates.