Újabb pénzköltési lehetőség az impulzusvásárlóknak
A Dolgok Internete egyre inkább beépül a fogyasztói társadalomba, a sorból pedig a fizetési műveletek sem maradhatnak ki. A Gartner szerint 2020-ban már mintegy 26 milliárd készülék használja az IoT-technológiát, ami akár 300 milliárd dollár forgalmat is biztosíthat a kereskedőknek és szolgáltatóknak.
Manapság szerte a világban találkozni olyan hatalmas, színes képernyőkkel, amelyeken a fogyasztók számára legrelevánsabb információk lelhetők fel. Adott esetben akár kétirányúvá is válhat a kapcsolat – ehhez elég például valamilyen QR-kódot beolvastatni, vagy egy szükséges számsort megadni.
Adni öröm – ráadásul már egyszerű is
Külföldön számos karitatív szervezet is alkalmaz érintőképernyőket az adománygyűjtéshez. Ezeket általában forgalmas helyeken – bevásárlóközpontokban vagy utcasarkokon – helyezik el, így az adományozónak nincs más dolga, mint hogy hozzáérintse az erre alkalmas bankkártyáját, mobiltárcáját vagy okosóráját. A villámfizetés attól is működhet, hogy az impulzusvásárlást újfajta vásárlói élményeken keresztül ösztönzi.
Az ilyen megoldások is jók lehetnek a márkák és a kereskedők számára, hogy új kapcsolódási pontokat alakíthassanak ki a vevőkkel – lássuk, miért:
Impulzusvásárlás: az ún. digital out-of-home (DOOH), vagyis az otthonon kívüli hirdetések 3-5 másodperc erejéig képesek megragadni a bámészkodók figyelmét, ebből azonban később csak elenyésző számú „valódi” vásárlás lesz. A csatlakoztatott, fizetésre képes kijelzők segítségével azonban ez a rövid figyelem könnyedén átfordítható tényleges tranzakcióba.
Egyszerű használat: a vevők csak megérintik a képernyőt, kiválasztják az adott terméket, és a „láthatatlan” fizetéssel ki is egyenlítik annak ellenértékét. A tranzakció azonnal megtörténik, a számlát igény szerint e-maiben vagy SMS-ben kapják meg. Ha a támogató például előre beállított adományösszegek közül választhat, könnyedén bejelöli a kívánt értéket, és contactless (érintés nélküli vagy egyérintésnek is mondott) módon pillanatok alatt segíthet az adott szervezetnek.
Biztonság: ez kiemelten fontos mind a kereskedők, mind a vevők számára. Az egyérintéses rendszernek ugyanolyan megbízhatónak kell lennie az érintőképernyők esetén is, mint a hagyományos (bankkártyás) POS termináloknál, erről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
Az intelligens érintőképernyők forradalmasíthatják a digitális tartalomszolgáltatást azáltal, hogy az információközlés mellett interaktív élményt is nyújtanak a vásárlóknak. A fogyasztók mindössze egy érintéssel juthatnak akár fizikai, akár virtuális javakhoz. Már csak az a kérdés, hol és milyen gyorsan terjednek majd el az ilyen típusú megoldások, mennyire lesznek nyitottak az átlagfogyasztók, és mennyire győzhetők meg ennek előnyeiről. Az egyérintéses bankkártyák sikere után várhatóan ez az innováció is egyre több helyen felbukkanhat.