Archívum
2020
A Ciara miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül
2020-02-14 10:48:47
A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott - közölte hétfőn reggel
Tavaly 14 százalékkal nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya
2020-02-13 10:45:59
Tavaly 14,3 százalékkal, 17,280 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya az előző évhez mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma
2020-02-12 10:45:34
Több mint 24 ezer látogatója volt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari, illetve a HoReCa szakkiállításnak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, ez 12 százalékkal haladja meg az előző kiállítás
Jogellenesen elvittek az Autowallis cégeitől 250 millió forint értékű eszközt
2020-02-11 10:00:05
Jogellenesen kikerült az AutoWallis Nyrt. leányvállalatainak, a Wallis Motor Duna Kft.-nek és a Wallis Motor Pest Kft.-nek a telephelyéről maximum 250 millió forint nyilvántartási értékű eszköz - tette közzé az
Tíz kategóriában adták át az év agrárembere díjat
2020-02-10 10:50:13
Ismét tíz kategóriában adták át az év agrárembere díjat, amelynek odaítélésénél a vidék fenntartó erejét képező agrárgazdasági dolgozókat keresték - mondta a díjat alapító Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója hétfőn az
Csaknem 900 millió forintos fejlesztés a Bát-Grill Kft.-nél
2020-02-10 10:00:47
A baromfi-feldolgozással foglalkozó bátaszéki Bát-Grill Kft. 870 milllió forintos beruházással fejlesztette vágóüzemét - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Rekord költségvetéssel indul az év Zalaegerszegen
2020-02-07 20:00:48
Minden korábbit meghaladó, több mint 64 milliárd forintos főösszeggel indul idén Zalaegerszeg költségvetése - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.