Tudatosan
Leváltják a MÁV vezérigazgatóját
2012.04.20.
Távozik a MÁV Zrt. éléről Szarvas Ferenc, az állami vállalat eddigi vezérigazgatója, ezzel párhuzamosan pedig május 1-től Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát a közösségi közlekedésért felelős kormánybiztossá nevezték ki – tájékoztat a Kormányszóvivői Iroda és az NFM.
Jön az internetadó?
2012.04.20.
A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatot nyújt be a kormánynak, amelyben a vezetékes és a mobiltelefonálás, illetve az internetes adatforgalom adóztatását javasolja. A minisztérium tervei alapján az új adónemek révén mintegy 40-50 milliárd forintnyi pluszforrás folyhatna be a központi költségvetéshez – olvasható az Origo hírportálon.
Chikán: Pályakorrekció szükséges
2012.04.19.
Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora az egyetem csütörtöki, Gáspár Pál Közgazdaságtudományi Emlékalapítvánnyal közösen lebonyolított rendezvényén leszögezte: Magyarországnak pályakorrekcióra van szüksége, ha vissza szeretné szeretni tíz évvel ezelőtti helyét a versenyképességi rangsorban.
NGM: Nőttek az átlagbérek
2012.04.19.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közleményt adott ki, amelyben a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva leszögezik: 2012 második hónapjában a magyar gazdaság bruttó átlagkeresetei 6,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában mért béreket. A nettó fizetések tekintetében a növekedés 3,7 százalékot tesz ki.
Cséfalvay: Megnyílt az út az IMF-tárgyalásokhoz
2012.04.19.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára csütörtökön, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénymódosítás beterjesztéséről elmondta: ezzel megnyílt az út a formális IMF/EU-tárgyalások megkezdéséhez.
Szoknya vagy nadrág?
2012.04.19.
Vajon ugyanaz hozza a döntéseket a családban, aki megkeresi a pénzt? Amennyiben a nő fizetéséből tartja el magát a háztartás, akkor igen, a felmérések szerint ugyanis...
EB: Jó szellemben zajlottak az ötoldalú tárgyalások
2012.04.18.
Olli Rehnnek, az Európai Unió pénzügyi biztosának szóvivője pozitívan nyilatkozott a hét elején tartott, magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatos ötoldalú szakértői egyeztetésekről. Amadeu Altafaj Tardio szerint a megbeszéléses „jó szellemiségben” zajlottak.
Varga: Várakozó állásponton vagyunk
2012.04.18.
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorába az IMF-tárgyalások megkezdéséről elmondta: „Várakozó állásponton vagyunk, most már elég régóta”.
Júliusban emelik a dohánytermékek adóját
2012.04.18.
A Napi Gazdaság szerdai értesülései alapján májusban nem fogják emelni a dohánytermékek jövedéki adóját, júliusban viszont megtörténhetnek a szigorítások, amelyeket idén már a kabinet eredeti tervei alapján nem követ újabb adóemelés.
Padláson porosodó kacatok? Sokat érhetnek!
2012.04.18.
Kinek ne jutott volna már eszébe, hogy egy távoli nagybácsija után milliókat örököl, vagy hogy rokonaitól valami különösen értékes festményt, régiséget kap? Azért...
A magyarok 58 százaléka nem takarékoskodik nyugdíjaskorára
2012.04.18.
A magyar társadalom többsége tudatában van ugyan annak, hogy valószínűleg nem fog elvárásainak megfelelő nyugdíjban részesülni, 58 százalékuk azonban ennek ellenére nem takarékoskodik időskorára – derül ki a GfK Hungária kutatásával.
Az NGM Magyarország üzleti környezetét javítaná
2012.04.17.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara konjunktúrajelentésére reagálva kijelentette, hogy a magyar kormány célja az, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezetét hozza létre.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.