Tudatosan
Elvárt béremelés az iskolaszövetkezeteknél is?
2012.03.07.
Kormánypárti képviselők kedden módosító indítványt nyújtottak be az elvárt béremelés speciális szabályait rögzítő törvényjavaslathoz, amelynek értelmében az abban foglalt előírások a munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan - az iskolaszövetkezetekre is érvényesek lennének.
A Knorr-Bremse 110 munkahelyet teremt Kecskeméten
2012.03.06.
Kecskeméten új létesítmény megépítését jelentette be a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. - az eseményen Orbán Viktor is beszédet mondott, amelyben a magyar-német ipari szövetség jelentőségét hangsúlyozta.
Közmunkásokat alkalmaznak a bakonyi erdőkben
2012.03.06.
Tengerdi Győző, a HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. az MTI-nek kedden elmondta: cége 2012-ben 282 közmunkást foglalkoztat, amelyhez a Belügyminisztériumtól 350 millió forintos támogatásban részesül. A vállalat ezt a forrást 64 millió forinttal fogja kiegészíteni – tette hozzá a vezérigazgató.
Lapértesülések: új nemzeti légitársaság indulhat
2012.03.06.
Kedden a Népszava és a Magyar Nemzet is egy új magyar nemzeti légitársaság esetleges elindításáról ír - állítólag több befetetői csoport is érdeklődik a Malév megszűnésével keletkező űr betöltése iránt.
Megtörténhet a görög adósságleírás
2012.03.05.
A német pénzintézetek többsége el fogja fogadni az Institute of International Finance (IIF) és a görög kormány közötti megállapodást, tehát a felére fogják leírni az általuk birtokolt görög államkötvények névértékét - állítja az MTI „jól tájékozott frankfurti pénzügyi forrásokra” hivatkozva.
Bizottsági igen a bérkompenzációs javaslatra
2012.03.05.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfőn támogatta azon módosító javaslatokat, amelyek a bérkompenzáció végrehajtását, illetve a 2011-es költségvetési törvény 21 milliárd forinttal való módosítását szabályozzák.
Részletekben fizethetik ki a kórházi adósságot
2012.03.05.
A Napi Gazdaság és a Világgazdaság hétfői száma is állítja: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium több részletben, az év végéig szándékozik kifizetni az Orvostechnikai Szövetség, illetve a kórházak által felhalmozott adósságot. A lejárt tartozás összértéke a lapinformáció alapján 15 milliárd forint.
Szakszervezet: újabb sztrájk jöhet Frankfurtban
2012.03.05.
A német repülőgépek földi mozgását tervező és irányító dolgozók szakszervezete vasárnap a sajtóban azzal fenyegetőzött, hogy Frankfurt repülőterén újabb sztrájk veheti kezdetét.
Újabb mentőcsomag jön Görögországban?
2012.03.04.
Egy harmadik gazdasági mentőcsomagra is szükség lehet Görögországban – vélik az eladósodott mediterrán állam hitelezői és ellenőrei. A harmadik görög mentőprogramot 2015-től indíthatják el legalább 50 milliárd eurós nagyságrendben – írja az MTI német Der Spiegelre hivatkozva.
Az EB kiáll a nők egyenlő fizetéséért
2012.03.02.
Az Európai Bizottság, az egyenlő fizetés európai napján közleményt juttatott el a Magyar Távirati Irodához, amelyben emlékeztetnek: az európai nők átlagosan 16,4 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiakhoz képest.
SZ: Új osztrák légitársaság indulhat
2012.03.02.
A Lufthansa német légitársaság-konzorcium állítólag fontolgatja egy új osztrák légitársaság létrehozását, míg az általa birtokolt erősen veszteséges AUA légitársaságot hagyná csődbe menni – értesült a Süddeutsche Zeitung.
Tavaly nőtt az idegenforgalom hazánkban
2012.03.02.
A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közölte: a Magyarországi utasforgalom a tavalyi év utolsó negyedévében mintegy hat százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatokat, a forintban számított turisztikai fogyasztás értéke pedig jelentősen növekedett.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.