Tudatosan
Darányi Ignác Terv: 300 milliárd a megvalósításra
2012.01.31.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn sajtótájékoztató keretében mutatta be a Darányi Ignác Terv keretszabályait. A mosonmagyaróvári eseményen a politikus elmondta: a terv által tartalmazott célok megvalósítására 2013-ig 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre.
Készül a nyugdíjpénztárak új szabályozása
2012.01.30.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hátfőn az MTI kérdésére közölte: egyelőre kidolgozás alatt állnak az új nyugdíjpénztári szabályozás további, szükséges részletkérdései – a részletekről így csak később tud információkat adni a minisztérium.
Paks: sikeres évet zárt az atomerőmű
2012.01.30.
Baji Csaba, a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósági elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az atomerőmű 2011-ben sikeres évet zárt le, a társaság mindenidők második legjobb termelési eredményét tudja elkönyvelni. Az igazgatósági elnök hozzátette: az erőmű kiemelkedő teljesítményt mutat fel a biztonsági mutatók és a rendelkezésre állás dimenzióiban is.
Stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat lett a Malév
2012.01.30.
A magyar kormány hétfő reggeli hatálybalépéssel „kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet” besorolást adott a Malév légitársaságnak. Az ehhez kapcsolódó kormányrendelet a miniszterelnök aláírásával ellátva jelent meg a hétfői Magyar Közlönyben és reggel 7 órakor lépett hatályba.
A jövő útja: a célhoz igazodó megtakarítás
2012.01.30.
A fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező nyugati országokban a megtakarításoknak csupán kis hányada kerül bankbetétbe, szemben Magyarországgal, ahol továbbra is...
Sarkozy: Európa helyzete stabilizálódott
2012.01.30.
Nicolas Sarkozy francia elnök vasárnap este egyórás interjúban elemezte Franciaország és Európa gazdasági aktualitásait, amelyet hat francia tv és rádiócsatorna is élőben közvetített. Az interjúban a politikus elmondta: a kontinens pénzügyi helyzete mára stabilizálódott, így immár a válságból való kilábalást kell előtérbe helyezni.
Munkáltatói adómegállapítás: keddig lehet kérni
2012.01.29.
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, a 2011. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat.
Spanyol kézbe kerülhet a Malév
2012.01.27.
A spanyol Iberia diszkont-leányvállalatánál, a Vuelingnél igazgatósági döntésre vár, hogy beszállnak-e a Malévba. Az új konstrukció már a nyári menetrend kezdetén elindulhatna.
Az autóiparra koncentrál az iGo
2012.01.27.
Az iGo My way navigációs rendszert fejlesztő magyar cégnél 3 év alatt 20 millió eurót fordítottak fejlesztésekre. Eddig elsősorban kézi navigációs készülékekre dolgoztak, a jövőben az autók beépített navigációs rendszereihez szállítandó szoftverek kerülnek a középpontba.
Befektetési alapok minden esetre
2012.01.27.
Bármennyire is hasznos dolog a megtakarítás, annak minden esetben van valamekkora költsége számunkra. Ezt a kiadást úgy lehet mérsékelni, ha elég nagy összeget tudunk...
Péntektől nyomják a Balatoni koronát
2012.01.26.
Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.
Négy nyertes a GYSEV biztosítási beszerzésén
2012.01.26.
A kiírt öt tenderből négyben hirdettek nyertest, összesen 91,6 millió forint értékben.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.