Tudatosan
Demján az USA-ban tárgyalt
2012.02.03.
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke hétfő óta tárgyalásokat folytatott Washingtonban, ahol tájékoztatta az amerikai illetékeseket a magyar gazdaság állapotáról is – közölte az MTI.
Felülvizsgálják a privatizációs szerződéseket
2012.02.02.
A csütörtöki Népszabadság információi alapján Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter négy ügyvédi irodával összesen 110 millió forint plusz áfa összértékű keretszerződést kötött – a megbízás célja a rendszerváltás óta kötött privatizációs szerződések felülvizsgálata.
EP: Ösztönözni kell a növekedést
2012.02.02.
Az Európai Parlament csütörtökön Brüsszelben gazdaságpolitikai állásfoglalást fogadott el, amely hangsúlyozza: az unióban nemcsak a pénzügyi fegyelemre, hanem a gazdasági növekedésre is nagy hangsúlyt kell fektetni – ehhez pedig az uniós szerződések keretein belül is megoldásokat kell előállni.
Simai: Davoson szó esett a kapitalizmus válságáról
2012.02.02.
Simai Mihály akadémikus professzor a január végi davosi Világgazdasági Fórummal kapcsolatban elmondta: az eseményen hangsúlyos szerepet kapott a kapitalizmus válsága után esetlegesen kialakuló új társadalmi-gazdasági modell kérdése.
Rendkívüli moratórium a Malévnál
2012.02.02.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön bejelentette: A Fővárosi Bíróság végzésével rendkívüli moratóriumot rendelt el és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé.
Nagyot erősödött a forint
2012.02.01.
Erősödött a forint árfolyama szerdán a nemrégiben közzétett kedvező nemzetközi makrogazdasági mutatóknak köszönhetően – írja az MTI. Az euró forintban számított értéke a szerda délután négy órakor 291,50 forint volt a bankközi devizapiacon – ez három forinttal kevesebb az előző délutáni értéknél.
Nőtt a forgalomba helyezett autók száma
2012.02.01.
A Datahouse adatszolgáltató cég szerdán közölte, hogy 2012 januárjában összesen 4.934 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon – ez a szám 43, 9 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjában tapasztalt forgalomba helyezéseknél.
A helyi élelmiszerfogyasztást ösztönöznék
2012.02.01.
Az Európai Unió Regionális fejlesztési kampányának támogatásával indult termelői adatbázis, amely több mint 2600 magyar élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazza. A projekt a VAN alapítvány „Keresd a helyit!” elnevezésű kampányának része – a cél a helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzése.
Darányi Ignác Terv: 300 milliárd a megvalósításra
2012.01.31.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn sajtótájékoztató keretében mutatta be a Darányi Ignác Terv keretszabályait. A mosonmagyaróvári eseményen a politikus elmondta: a terv által tartalmazott célok megvalósítására 2013-ig 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre.
Két lépcsőben drágul idén a cigaretta
2012.01.31.
Az Országgyűlés decemberi döntése értelmében szerdától, tehát február 1-től ezer darabonként 11.500 forint, valamint kiskereskedelmi eladási ár 30 százalékának megfelelő jövedéki adó terheli a cigarettákat.
Csökkent a görög fogyasztás
2012.01.31.
A kormány kiadáscsökkentő intézkedéseinek hatására a görög lakosság mérsékelte fogyasztását, így novemberben jelentősen csökkentek Görögország kiskereskedelmi eladásai - írja az MTI.
Jöhet a negyedik mobilszolgáltató
2012.01.31.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság kedden közölte, hogy a Magyar Posta Zrt., Magyar Villamosművek Zrt., illetve az MFB Invest Zrt. konzorciuma nyerte el a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő „A”-blokk árverését. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a fenti konzorcium alapíthatja meg a magyar piac negyedik mobilszolgáltatóját.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.