Tudatosan
Ezeket kell tudnod a lakásbiztosításról!
2012.06.22.
Légijármű ütközése vagy földcsuszamlás – ezekre is mind fedezetet nyújt egy jó lakásbiztosítás. Persze ezeknél jóval gyakoribb a csőtörés, vagy betörés, ahol a kárunkat...
Erősödik a Balatonon a turizmus
2012.06.22.
A balatoni előszezonban eddig 5-9 százalékkal nőtt a személyhajó- és kompforgalom az előző évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyeken a május hozott némi javulást, de a június a korábbi évekhez hasonlóan alakult. Az üdülőrégió szolgáltatói összességében bizakodóak az idei szezont illetően, amit a tavalyinál jobb időjárás reményére alapoznak.
Az új adórendszer növelte a gyermekvállalás kedvet
2012.06.21.
Az NGM szerint az egykulcsos, arányos adórendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozik
Tovább nő a tranzakciós adó
2012.06.21.
A jövő évi költségvetés úgy számol, hogy a tranzakciós adóból az állam 283 milliárd forintos bevétellel számol. Ezzel szemben 2014-re már 320 milliárd forintról van szó, mert a decemberi befizetés majd csak következő év januárjában folyik be - mondta el Balog Ádám a Magyar Nemzetnek.
Benyújtották a jegybanktörvény módosítását
2012.06.21.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ma nyújtotta be a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény új módosító javaslatát. Az új módosítás rendelkezik arról, hogy a Monetáris Tanács legalább öt-, legfeljebb kilenctagú testület. A kormány meghátrált a tanács hatáskörét rendező pontban is, ezek szerint az MT hatáskörébe a stratégiai döntések tartoznak.
Mennyit kérjek az állásinterjún?
2012.06.21.
Évekig tanultál, és most végre megszerezted az érettségidet vagy a diplomádat? Ám még sosem dolgoztál sehol, ezért nem tudod, hogy mit válaszolj, ha megkérdezik egy...
Megszűnhet a BKV , jön helyette két másik
2012.06.21.
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BKV szétválásáról előterjesztett javaslatot. A koncepció szerint vagy kiválik a buszágazat a BKV-ból, vagy két új társaság jön létre, a BKV pedig megszűnik.
Mégis használhatjuk a kohéziós alapot
2012.06.20.
Szinte biztosan visszavonják az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei pénteken azt a márciusi döntést, amelynek alapján jövőre felfüggesztették volna a kohéziós alap keretéből közel félmilliárd eurónyi kötelezettség-vállalás felhasználhatóságát Magyarország számára.
Szegényebbek a milliomosok
2012.06.20.
A világ milliomosainak összesített vagyona tavaly csökkent és szám szerint az ázsiai milliomosok kerültek többségbe.
Díjemelés a Budapest Airportnál
2012.06.20.
A Budapest Airport próbálna megszabadulni az idei évre 2,25 milliárd forintra emelt telekadó terheitől. Emiatt, valamint a forgalom csökkenése miatt díjemelésről tárgyal a légitársaságokkal.
Árérzékeny vagy? Vásárolj a neten!
2012.06.20.
A nagymamák elképesztő dolgokra képesek, például arra, hogy az általuk látogatott öt üzletben napra készen tudják, mi mennyibe kerül, így választva ki a vásárlási...
Letaszítaná az iPadet a trónról a Microsoft
2012.06.19.
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója tegnap mutatta be Los Angelesben a szoftveróriás saját készítésű táblagépét, mellyel az Appel iPad dominanciáját kívánják megtörni.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.