Tudatosan
RBI: Nem értik Kelet-Európát a hitelminősítők
2012.02.20.
Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója nyilatkozott az osztrák Der Standardnak, amelyben élesen kritizálta Ausztria szuverén adósbesorolásának hitelminősítői rontását. A vezérigazgató szerint a nemzetközi hitelminősítők nem tesznek különbséget Európa feltörekvő régiójának országai között.
VG: Késhet az állami mobilszolgáltatás
2012.02.20.
Az egyik már piacon levő fellebbezett az NMHH azon döntése ellen, amely magyar állami cégeknek adott felhatalmazást a mobilszolgáltatásra alkalmas frekvenciasáv megvásárlására - értesült a Világgazdaság.
Japán és Kína együttműködik az IMF ügyében
2012.02.19.
A hétvégén Japán és Kína vezetése megállapodást kötött egy közös álláspont kialakításáról a Nemzetközi Valutaalap euróövezeti fellépése kapcsán.
Váradi: A piac helyettesíti a Malév kieső kapacitásait
2012.02.18.
Váradi József, a Wizz Air diszkont légitársaság vezérigazgatója interjút adott a Népszabadságnak, amelyben elmondta: számára meglepő az, hogy a Malév leállását nem kísérte egy új, nemzeti légitársaság megalapítása. A vezérigazgató mindazonáltal úgy véli, hogy a piac kompenzálni tudja majd a leállás miatt kieső kapacitásokat.
EU-támogatások: 5,2 millió euróra büntették az országot
2012.02.17.
A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken bejelentette, hogy az Európai Bizottság összesen 5,2 millió eurót követel vissza Magyarországtól területalapú támogatások 2006-os és 2007-es években megtörtént jogosulatlan kifizetései miatt.
Csökkent tavaly Kína exportfüggése
2012.02.17.
A kínai vámhatóság pénteken publikálta a kínai külkereskelemre vonatkozó legfrissebb adatokat, amelyek alapján 2011-ben enyhült Kína külkereskedelmi függése. Az export aránya tavaly 50,1 százalékra csökkent a távol-keleti ország bruttó hazai termékéből – derül ki a szervezet közleményéből.
2011: 5 százalékos finanszírozási képesség
2012.02.17.
Az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2011-ben pozitív volt, ami az MNB szerint elsősorban a magánnyugdíj-pénztári kilépések miatti, háztartásoktól érkező tőketranszfernek köszönhető.
Hvg: Állami agrárbank alakulhat
2012.02.17.
A hvg.hu megtudta: a magyar kabinet megvásárolná a Takarékbank kisebbségi részvénycsomagját, amelynek révén állami agrárbankot alapítana.
114 európai bankot vizsgál a Moody´s
2012.02.16.
A Moody’s Investors Service csütörtökön negatív hitelminősítő döntést jelentett be több, mint száz európai pénzintézet besorolását illetően – az indoklás szerint a kontinens bankjai számára „nagyon nehéz” működési helyzetet okoznak az euróövezeti válság kedvezőtlen és elhúzódó hatásai.
Svájc tovább gyengítené a frankot
2012.02.16.
A svájci gazdasági minsizter szerint a frank további gyengítésére van szükség az ország exportőreinek támogatása érdekében.
RBS: A kormány márciusban tárgyalna az IMF-fel
2012.02.16.
Londoni felzárkózó piaci elemzők kedden Magyarországról származó információik alapján közölték: hazánk kormánya március hónapban szándékozik megkezdeni a Nemzetközi Valutaalappal folytatott formális tárgyalásokat.
Cséfalvay: Fontos reformok zajlanak hazánkban
2012.02.16.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön a beszédet mondott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Piac és Profit szaklap közös konferenciáján, Budapesten. A politikus leszögezte: a magyar kabinet által végrehajtott reformintézkedések a magyar gazdaság, a vállalkozások versenyképességét támogatják.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.